Atreius Magnus

            A feketén himbálózó borókabokrok halk nesze végigszaladt a fellegvár udvarán, s utat talált magának Atreius nagyúr fülébe. A vén vámpír megkeseredett arccal tekintett az éjszakába. Ősz haját fel-fel kapdosta a szél, hosszú, fonott szakállát, ráncos kezével simogatta, míg szeme sötétségét fel nem oldotta a hold halovány fénye. Díszes, bársonyruháján úgy szaladt végig az éj őrének tekintete, mint mikor a kisgyermek elcsodálkozik, egy fényes kavics tökéletességén. A gondterhelt várúrhoz egy magas, vékony árny lépett:

            - Minden a tervek szerint halad. Hamarosan megindíthatjuk az offenzívát!

- Mondd, van értelme ennek Khagor? Miért mocskoljuk be a béke fehér leplét a háború kénes torkából felszakadt kátránnyal? Miért gyűlölöd ennyire Imniliust?

- Akkor voltál utoljára ilyen bizonytalan bátyám, mikor köztem, és atyánk között kellett választanod. Akkor jól döntöttél, és most? Jól fogsz dönteni?

- Melletted állok öcsém, de nem tudom megérteni, mit ártott neked Ankileii… Ok nélkül nem akarok életeket kiontani!

- Igazad van. Ám legyen. Legyőztem zsarnok, basáskodó atyánkat, és új házat alapítottam magamnak, kivívtam a vámpírvilág tiszteletét, a vének támogatását, és még kétezer hektárnyi földet csatoltam birtokaimhoz. Azon a napon, mikor Ankileii a tanács elé állt, csak egy vidéki senki volt, kinek egész családi múltja kétes ügyletek kibogozhatatlan csomóhalmaza hálózta be. Mégis kivívta Azarik, és a nagy Kharon rokonszenvét. Az akkori két leghatalmasabb vámpírnagyúr mellé állt, s oly sikereket értek el, hogy többen is csatlakoztak hozzájuk, legutolszor a Sötétnagyúr, kinek nevét kiejteni rendelete miatt tilos. Engem lassan elfeledtek, támogatóim elpártoltak tőlem, s hét évig csak a te segítségedre számíthattam. És most, lassan visszakönyörgik magukat kegyeimbe, mert elégedetlenek, hogy Ankileii keményen megadóztatja őket, s érzékeny eltunyult testük mozgatásánál, csak aranyaik elgurulásának hangja fáj jobban nekik. Itt az én időm, átveszem a hatalmat, s ha trónra kerülök, nem lesz elégedetlen vámpír, mert aki elégedetlenkedik azt magam ölöm meg. Egy erős birodalom alapja az egység, és nem a széthúzás! Csak azok a vámpírok maradhatnak, akik elég nemesek ahhoz, hogy felfogják, a köz java előrébb való, mint a maguké! Egy gyenge uralkodó, aki ellen lázadnak, veszélyesebb, mint ezer veszett farkas! Értesz már?!

- Értelek öcsém, de tudnod kell, hogy az elégedetlenséget nem lehet kiírtani a vámpírok szívéből, mert mélyen gyökerező gomba az odabent. Mindig lesznek lázadók, és mindig lesznek királyok. Ezen még te sem változtathatsz! De ne félj. Veled vagyok, mert hiszem, hogy jobb uralkodó leszel, mint Ankileii. Hiszek benned, de egy dolgot meg kell ígérned!

- Bármit!

- Mindig hallgatnod kell a tanácsaimra, mert sohasem akarok rosszat neked! Higgy az öregnek, s tanulj meg a legjobb királlyá válni. Ne a vérszomj, de a nép java vezessen egyre előrébb a nemességhez vezető úton!

- Ígérem, hogy hallgatni fogok rád bátyám! Esküszöm!

- Jól van fiú. Most pedig vond vissza csapataidat, s add parancsba, hogy a Khadriusz ház seregei nem támadhatnak a vérhold zászlói alatt vonuló csapatokra!

- Megőrültél? Ankileii azt hiszi majd, hogy megijedtünk! Egész Dhalin rajtunk fog nevetni! És a Hollógyásszal mi lesz? Ők is visszakoznak majd ha hírt kapnak, hogy a fő támadóerő megfutamodott!

- Nyugodj meg Khagor. Az én csapataim már harcban állnak, Sötétnagyúr védi a nyugati végeket, hamarosan indulnom kell, hogy legyőzzem. Ha visszavonod a csapatokat Ankileii minden erejével az enyéimet fogja támadni, használni fogja a túlerejét, és védtelenül hagyja Himmeliát. És mint tudjuk ott őrzi legféltettebb kincsét, akiért bármire hajlandó lenne…

- Dizzy…

- Alig párszáz vámpírom élete árán háborút nyerünk, Ankileii-t lemondatjuk és te kerülsz a helyébe. De gyorsan kell cselekednünk! Válaszd ki a legjobb száz harcosodat, és még a következő holdtölte előtt indulj el! Ha Azarik is hadba száll, onnantól, már nehezen fogjuk tartani az állásainkat! Nem beszélve Montana, és Belaen közelgő érkezéséről… Ha pedig Ankileii személyesen jön el, akkor egy Istennel kell majd hadakoznom… Hát siess öcsém, menekülj, hogy előrenyomulhass!

- Az ég áldjon bölcs Atreius! Ravaszságod, és bölcsességed előtt ismét térdet kell, hogy hajtsak.

Khagor térdet hajtott, majd kíséretével sietve távozott, s az elfogult testvér aggódó tekintetével kísérte végig az udvaron testvérét, míg az el nem tűnt a sötétségben. Atreius intett, s egy követ sietett hozzá:

-         Igen uram?

-         Szereld fel a leggyorsabb lovadat Thamalius, és vidd meg a hírt a Hollógyász ház urának, hogy vonja vissza csapatait, s várja a további utasításokat. Ha elégedetlenkedne add át neki ezt!

Az ősz vámpír egy pergament húzott elő palástja alól, s a küldönc kezébe nyomta.

-         Siess! Nincs vesztegetni való időnk!

-         Igenis nagyúr!

Azzal a küldönc is eltűnt, s Atreius ismét egyedül maradt a csillagokkal, és a holdanyával.

            - Kérlek nagy égi erők, adjátok, hogy Khagor dicső király legyen, s, hogy ne csak erőben, de bölcsességben is múljon felül engem, hogy ha majd itt lesz az időm, nyugodtan fekhessek hűvös, földszagú koporsóm magányában…