Prológus

            Sok év telt el az Asterioti csata óta, s úgy tűnt, a megsebzett föld végre kiheverte a csapásokat, melyeket, az egyensúlyt felborító vének zúdítottak szent talajára. A béke mézédes fuvallata átjárta a hegyeket, rónákat, s elhintette magvait az erdők mélyén, s az azúrosan zöldellő mezők fűcsomói közt. A nappalokat, nem taszította le trónjáról a sötétség, hanem egyetértésben adta át neki helyét, mikor arra került a sor.

            A Vérhold dinasztia uralma alá hajtotta Dhalin kétharmadát. Lovagrendjei igazságot, és egyenlőséget visznek a falvakba, városokba, hogy az egyensúly megmaradjon, farkas, vámpír, és ember között.

            Túl nagy a hatalmunk, s félek, mert a történelem vérrel írott hasábjain meg van írva, hogy azok, akik nem részesülhetnek a hatalomból, előbb, vagy utóbb elveszik azt… A bozótos vonyító sziklái helyett, most a nyugati határvidék bíborosan pompázó erdői: Telemathia vidéke hozza egyre közelebb a lázadás szikráit, szeretett birtokaimhoz.

            Hiába a megszámlálhatatlan haderő, ha hadvezéreim nem térnek haza időben, négy nagymester nem elég ekkora sereg féken tartásához, elég egy szájhős, aki feltüzeli a többit, s már lángra is kap az elégedetlenség… Már látom, milyen nehéz kormányozni, s megőrizni a törékeny kristályfonalat, melyet egységnek hívunk…

            Belaenről már négy hónapja nem kaptam hírt, Montana az északi Kardpenge-hegység szikláit járja, s még legalább két hét mire hazatér. Szembe kell néznem a ténnyel, hogy a Szürkeköd Testvérisége, egyre nagyobb támogatottságra tesz szert, az Alexandrával kapcsolatos ügyleteket illetően. Maximum két-három napig húzhatom el az elkerülhetetlen zsoldos csapatok kiküldését. Nem hiszem, hogy bárki is kihívást jelentene húgomnak, ki nem a Vérhold házból származik. Nem akarok vámpírokat a biztos halálba küldeni, én viszont nem mehetek utána, mert a Khadrius ház folytonos jelenléte a déli határok mentén, kezd egyre kellemetlenebbé válni. Falvaink népét a saját oldalukra állítják, az embereknek pedig a vámpíruralom megdöntéséről beszélnek…

            Sohasem szerettem a politikát, mert megfertőzi a tisztességes embereket is, és igazságtalan választások elé állítja a politikust. Segítséget most, senkitől sem várhatok. Kenx már megfáradt, ismét nyugodni készül, Azarikot pedig lefoglalja Hydraföld hálátlan népének megfegyelmezése. A Sötétnagyúr szintén e vidéket járja, első lovagrendem; A Véres Hajnal Lovagjainak vezére, és kapitánya. Az egyetlen öröm ami mostanság ért, hogy a család hamarosan egy újabb taggal bővül, szeretett feleségem; Dizzy, áldott állapotban van, már jó ideje, s hamarosan megszületik első közös gyermekünk: Art.

            Hű harcosaim, egy árnyékról suttognak, ki felénk tart, s maga után, csak égő falvakat, és fájdalmat hagy. A neve: Perchephone, s atyám mostohaleánya, vérköteléki jogon a hatalmat követeli majd, s párbajra fog hívni tudom. Aligha jelent majd kihívást, hisz magamban hordozom magát a Véristent, igaz ő csak ritkán tör elő belőlem. Túl sok a baj, és kevés a megbízható vámpír. Mindenkit lefoglal életének tökéletesítése, s engem magukra hagynak a régi barátok…

-         Itt vagy drága férjecském?

-         Dizzy. Nem szabadna járkálnod.

-         Már megint a naplódat írtad?

-         Igen. Miért jöttél ide, a hideg főterembe, hisz forrón kell tartani a testedet.

-         Arról majd te gondoskodsz. Hiányoltalak…

-         Már megyek is.

-         Oh, és Scyther levelet küldött neked.

-         Valóban? Elkészültek a kastélyukkal?

-         Nem tudom, de eléggé rövid levélnek tűnik, olvasd kérlek.

„Drága Barátom!

            Ahogy ígértem neked sok-sok ideje, jelentem ha valami balsejtelem fog el bármilyen ügylettel kapcsolatban. Nos jobb kezed, a  Sötétnagyúr nemrég járt itt, megtizedelt csapatával. Arca rémült volt, és harcosaival együtt úszott a vérben. Csak annyit mondott, hogy vissza kell nyargalniuk a „frontra”, s, hogy üzenjem meg neked, hogy az Atreiusház mozgósította csapatait. A háború várunk ajtaján kopogtat. Farkasaim, és én, melletted állunk, s harcba vonulunk veled, ha szükséged van ránk!

Barátod: Scyther”

A teremben csend lett, Ankileii sima homlokát redők csúfították el:

            - Zugföldre kell menned szerelmem! Nem maradhattok itt!

            - Nem hagylak itt, ne is kérd!

- Nagyon rossz előérzetem van! Délről a Khadriuszok támadnak, Nyugatról az Atreius ház, Keletről pedig a Hollógyász indíthat támadást…

            - Nem érdekel! Veled akarok maradni!

- Kérlek kedvesem, meg kell értened! Ha ennyi irányból támadnak ránk, kiszolgáltatottak leszünk!

- Miért félsz, hisz neked van a legnagyobb sereged, egész Dhalin földjén!

- Vannak más földek is… Ismeretlen fennsíkok, és hegyek…

- A Vérhold nem bukhat el csatában! Túlerőben vagyunk!

- Hűségük fellazult, a vámpírnagyurak egyre több hatalmat követelnek… Nem vonulnak hadba a felszólításomra.

- Megszakad a szívem, ha nem jössz velem!

- Nem mehetek, a háború a küszöbön áll. Tíz év béke, kiszárította a viszály száját… Vér kell neki. Amint lehet, utánatok megyek! Kenx fog kísérni.

- De hisz ő nyugodni készül.

- Ennyit még megtehet…

- Félek Ankileii, megijeszt az aggodalmad.

- Győzelmet aratunk, de csak akkor tudok harcolni, ha biztonságban tudlak!

- Rendben. Mikor jössz utánunk?!

- Ha rendeződött a helyzet Délen.

- Holnap indulok.

- Jól teszed. Ma viszont még…

- Tarts a karjaidban, és ne eressz el!

- Nem foglak…

Azzal a Vérhold uralkodói csendben eltűntek a félhomályban, s a mardosó gondokat meghagyták a holnapnak. Ez volt a békés idők utolsó órája, s másnap már a kétely napja kelt fel a hegyek felett…