Áttörés

            Gonosz suttogásokat hallatva lengedeztek a mélykék rózsák az enyhe szél ölelésében. Az alig érthető szavak kaotikus forgatagából, csupán egy értelmes jelentést tudtak kibogozni a vámpírok: Lealla. A valaha pompában, és megbecsülésben élő vámpírgrófnő nevét suttogták a virágok. Sokakat felzaklatott a monoton, és félelmetes hangzavar, s páran már kezdték elérni tűréshatáruk legvégét…

-         Ne engedjétek, hogy a fejetekbe lássanak, ne figyeljetek a hangokra! (Mondta Kenx)

-         Ez borzalmas! (Szólt Belaen)

-         Koncentráljatok! Nem szabad elvesztenetek a fejeteket! Aki nem tud ezen az őrületen uralkodni, azt felemészti a kert, és elbukik…

-         Az apám nevét skandálják, azt mondják, hogy elárulta bajtársait Warrafnak…

-         A rózsák hazudnak, szomjasak a véretekre! Tartsatok ki! Közel a cél!

Sokan térdre rogytak, majd feltápászkodtak és továbbmentek, ám voltak, akik már a földön vonaglottak, és voltak, akik nem bírták tovább, a rózsák közé futottak, a biztos őrület, és halál karjaiba… Kenx vállaira vett két földre esett harcost, egyet pedig maga után húzott. Példáját Kharon, és Azarik is követték. Dizzy és Alexandra egymást támogatva jutottak végig a nehéz szakaszon a kert kijáratáig.

Az Imnilius birtokon valaha egybegyűlt több ezres vámpírseregnek már csak hírmondói maradtak. A kék rózsák dalát csak a legerősebbek élhették túl. A gyilkos kert fogságából kijutottak, a földre vetették magukat. Ki azonnal elaludt, ki pedig lihegett, és a holdat bámulta. Dizzy Alexandra mellett feküdt:

-         Borzalmas dolgokat mondtak…

-         Már vége van! Ne félj!

-         Semmi sem volt igaz abból, amit énekeltek, de mégis a szívemig hatoltak…

-         Mit énekeltek?

-         Hogy a bátyádnak csak egy újabb kedvtelése vagyok, s, hogy hamarosan elüldöz maga mellől, hisz megkaphatja bármelyik nemes vérű vámpírdámát…

Alexandra mélyen Dizzy szemébe nézett:

-         Régebb óta ismerem a bátyámat, mint te. Előttem nincs titka, hisz a legkisebb arcrángásából tudom, hogy mire gondol… Sohasem láttam még azelőtt ilyennek…

-         Mi előtt?

-         Azelőtt, hogy megismert téged. Oly sok borongós, és gondterhelt politikai küzdelem után, visszaállította családunk becsületét, ám még akkor sem láttam olyan boldognak, mint amikor te az oldalán lovagoltál. Az életét adná érted! Bevallom, ez kicsit fáj nekem, hisz a húga vagyok, s féltem… De meg is tudom érteni. Ilyen gyönyörű lányért dicsőség meghalnia bármelyik vámpírnagyúrnak!

-         Köszönöm, nagyon kedves vagy! (Mosolygott a meghatódottságtól Dizzy)

A két lány megölelte egymást. Montana Kenxel beszélgetett a tisztáson heverészve:

            - Még egyszer köszönöm, hogy megmentettél! Ha te nem vagy felfal a banya!

            - Kharonnak is tisztelet járna, épp, mint nekem!

            - Vele is beszélek majd. Hiányzik Ankileii… Szeretek vele iszogatni…

            - Kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet, ha ennyi embert meg tud mozgatni…

            - Jó barát, és igazlelkű. De fele annyit se tud inni, mint én. (Mondta viccelődve Montana)

            - Oh, vagy úgy… Szóval van, amiben jobb vagy nála?

            - Inkább azt kérdezd, van e amiben ő jobb nálam?!

            - Ennyi dologban túlteszel rajta?

            - Nem tehetek róla. Így születtem. Egyszerűen jobban megy majdnem minden…

            - Hány éves vagy?

            - Idősebb, mint Ankileii.

            - Tetszik a gőgöd, és nagyravágyásod. Memphar ellen majd bizonyíthatsz!

            - Ne hidd, hogy félek tőle!

            - Pedig jobban tennéd…

Scyther és Azarik, Belaennel egy fa tövében ültek, és lihegtek:

-         Ezt épp, hogy csak megúsztuk!

-         Hát igen… Te jutottál ki elsőnek Scyther!

-         Ezzel mire célzol Azarik barátom?

-         Semmire. Csupán te bírtad legkevesebb ideig odabent! (Gúnyolódott a vámpír)

-         Oh, vagy úgy… Nos, ennek van logikus magyarázata.

-         Hallgatlak. (nevetett Azarik)

-         A rózsák hazugságai olyan elviselhetetlenek voltak, hogy még Warraf is megbolondult volna, ha a fülébe sugdossák azt, amit nekem mondtak… Azt a sok sületlen hazugságot!

-         Na és mit mondtak? (Érdeklődött Belaen)

-         Hát csak azt, hogy Azarik erősebb, műveltebb, és okosabb nálam! Hála Istennek, a rózsák csak hazudni tudnak… (Vágott vissza élesen Scyther)

Azarik elvörösödött fejét látva, Belaen és Scyther is hangosan nevetni kezdett, majd kisvártatva Azarik is csatlakozott hozzájuk, mert bár eléggé kényes volt hírnevére, mégis ezúttal jólesett neki a tréfa.

            A nevetést paták dobogása törte meg. A túlélők felpattantak. A messzi ködből előtűnt három lovas, majd ahogy közeledtek, egyre többen, és többen lettek. Mire Montanához értek, már mindenki láthatta a több ezres sereget. A vezér leszállt fehér lováról:

            - Ki a családfő?

Kenx hozzálépett:

-         Én lennék.

-         Ki vagy, s mit kerestek itt ezekben az órákban?

-         Ebben az évezredben Kenxnek hívnak, de sok nevem van…

-         Te lennél a nagy Kenx? Fiatal az arcod. Nem így képzeltelek el.

-         Aki küllem alapján ítél, az csak a felszín kies igazságát láthatja meg.

-         Igazat szólsz. A nevem Bhatul. Asteriotba tartunk.

-         Érdekes. Mi is…

-         Mi dolga van Kenxnek Asteriotban alig húsz harcossal?! Hát nem hallottad a hírt? Memphar lemészároltatta a kastély teljes lakosságát! Megőrült!

-         Hallottam róla. Pont ezért tartunk oda. Bosszút állni. Ezért ébresztettek fel, hihetetlen nem igaz? Ilyen kis pondró miatt, mint Memphar…

-         Nagyon erősnek hiheted magad, ha dacolsz Mempharral. Látod, én is ezrekkel támadok rá!

-         Kicsinylően szólsz rólam, s ezt nem teszed helyesen. Csak egy gyermek vagy a szememben, s a pimasz kamaszokat megfenyítik az öregek! Vigyázz szavaidra nemes vámpír!

-         A te helyedben nem beszélnék így, egy nyolcezres sereg urával! Válogasd meg te a szavaidat, mert, csak a nevemet tudod, de dicső érdemeim homályba vesznek előtted! Egyesítettem azokat a vámpírcsaládokat kik szembe mernek szállni Mempharral, s szavamra a halálba mennek. Rengetegen vagyunk, de félek nem elegen… Én voltam az egyetlen ki nem hódolt be! Csak nekem volt elég merszem felvenni a fegyvert!

-         Akkor ne kívánd, hogy növeljük a vének előnyét azzal, hogy halomra gyilkolom a katonáidat, mígnem belátod, hogy mily erőm van, s megadod a tiszteletet, ami jár.

-         Nem akarok viszályt én se, épp elegen vesztek oda Asteriot falai közt. Kezdjük újra a beszélgetést. Bhatul vagyok, a barátaim sötét úrnak neveznek. Szurokföld helytartója vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek dicső Kenx!

-         Részemről a szerencse Sötét nagyúr!

-         Örömmel vennénk, ha csatlakoznátok hozzánk, s segítenétek megállítani a gonoszt, ki mindannyiunk életére tör! Olyan híres, és legyőzhetetlen harcossal oldalunkon mint, te nem eshet bajunk!

-         Szövetségünk megköttetett!

-         Triuf! Mantel! Adjatok lovakat nekik!

A sereg kisvártatva útnak indult Asteriot fele, s már csak pár kilométer választotta el őket céljuktól. Dizzy érezte, hogy egyre erősebb, és erősebb lesz, ahogy közelebb kerül szerelméhez. Szokásához híven az elsők között vágtatott, s alig telt bele egy óra, meglátta a vének bevehetetlen kastélyának fekete tornyait…