Hősök Alkonya

            Ankileii és Fáteh a déli szárny felé igyekeztek. Sietős lépteiket visszhangozták az ódon várfalak. A fáklyák lángja megrebbent, ahogy elsuhantak előttük. Kisvártatva a főteremhez értek. Vörös izzó szemű ordasok serege hadakozott pár vámpírral. Fáteh intett társának:

-         Állj. (Mondta csendesen)

-         Mi az?

-         Elértünk a főteremig. Ezen át vezet utunk.

-         De hisz itt hemzsegnek a farkasok… Elbírunk ennyivel?

-         Ha hús-vér fenevadak lennének, talán legyőzhetnénk őket. De ezek a kiszabadult lelkek… Fegyver nem fogja őket…

-         Akkor rejtőzködnünk kell…

-         Talán nem látnak át köpenyeink mágiáján…

-         Meg kell próbálnunk.

Azzal magukra borították köpenyeiket, s eltűntek a kíváncsi szemek elől. Csendben, lábujjhegyen settenkedtek át a szemközti folyosóig, míg a farkas lelkek az utolsó nemes vámpírt is szétszabdalták. Ankileii undorral, és dühvel nézte végig a jelenetet, s haragosan dobta le köpönyegét midőn a déli folyosóra értek. Legnagyobb meglepetésükre Lucius ajtaja tárva-nyitva állt. A vén az ágyon ülve egy míves porcelán csészéből vért kortyolgatott:

-         Áh, hát megérkeztetek. Kerüljetek beljebb. (Mondta hűvösen)

-         Vége mesterkedéseteknek! Nem onthatsz több vámpírvért!

-         A forrófejű Imnilius… Olyan vakmerő, olyan naiv. Nem is gondol arra, hogy számítottam rá. (Azzal Lucius intett, s szobája ajtaja bezárult) Most már egyedül vagyunk… Miben segíthetek?

-         Hamarosan az életedért fogsz könyörögni áruló!

-         Csodállak, és szánlak is egyszerre. Lám-lám Fáteh is a te oldaladra állt. Nem próbálsz engem is meggyőzni? Hisz te olyan diplomatikus, és logikus vagy…

-         Elég legyen! (Azzal Ankileii előkapta fegyverét)

-         Fogadok, hogy bele se gondoltatok, hogy egy vámpír miért kapja meg a vén címet…

-         Nem a címed érdekel, hanem a halálod!

Ankileii Luciusra rohant, s kardjaik összetalálkoztak.

-         Azért vagyok vén, mert nem csak tiszta vámpír családból származok, hanem varázsolni is tudok! (Mondta kioktatón)

A feldúlt vámpír szavai nyomán Ankileii-t egy hatalmas széllökés a vaskos tölgyfaajtónak vágta. Fáteh előkapta kaszáit, s kihívóan megpörgette azokat.

            - Remélem te erősebb vagy! Kenx egykori bajnoka.. Lássuk, mit tudsz!

A kaszás szemtelen mosollyal arcán nekiugrott ellenfelének. Fegyverei pörgő tombolásának Lucius sem tudott gátat vetni, védekezni kényszerült. A hihetetlenül gyors, és agresszív támadó, kisvártatva sebet ejtett ellenfele vállán. Az meghátrált, majd fájdalommal, és gyűlölettel arcán, egy tűzlabdát indított felé, amit Fáteh kaszája pengéjével egyszerűen félrelökött.

            - Egész jó! Már értem miért bérelt fel Memphar! De árulásod megbocsájthatatlan, ne is kérj kegyelmet!

            - Aki harc közben beszél, az érzi ellenfele fölényét!

A csata folytatódott. Lucius míves ezüstkardja féktelen csapásaival igyekezett távol tartani ellenfelét, Fáteh pedig hihetetlen sebességgel, fáradhatatlanul támadt. Ankileii feltápászkodott, és bekapcsolódott a harcba. Lucius lebecsülte ellenfeleit, s kezdte belátni, hogy egyedül nem bír el velük. Segítségért kiáltott:

            - Warraf! Memphar! Ankileii itt van! Segítsetek! Elárultak titeket!

Ezek voltak a vén utolsó szavai, az ifjú mester mellkasába szúrt, s nekiszegezte egy szekrénysornak, Fáteh pedig kaszáival kettészelte törzsénél. A két harcos lihegve váltott szót:

-         Most már esélyük sincs feltámasztani Mortist!

-         Nagyon remélem… Sietnünk kell barátom, az őrök biztosan meghallották a segélykérést!

-         Induljunk Ankileii!

Lucius ajtaja hirtelen kirepült helyéből, füst ömlött a szobába, s megérkezett Memphar őrei kíséretében.

-         Szerencsétlenek! Ezzel csak szívességet tettetek nekem! Azért mondtam el a történetet a három vénről, hogy azt higgyétek, ha megöltök még egyet esélyem se lesz feltámasztani Mortist. Az egészet csak kitaláltam. Mortisnak csak a vérünk kell. Így, hogy Lucius halott, monopol szerephez juttatatok. Teljes teljhatalmat élvezek! Köszönet illeti segítőimet!

-         Az egész csak manipuláció volt! Végig neki dolgoztunk!

-         Így van Ankileii. Látod, vének nem csak úgy lesznek, vénnek születni kell…

-         Miért Memphar? Halálra ítéled az egész világot! Ez őrület!

-         Nincs okom tovább magyarázkodni neked, már megmondtam, lelkeken uralkodni nagyobb hatalom, mint seregeknek, és embereknek parancsolni!

-         Mortis elpusztít téged is! A halál istenének csak egy újabb áldozat vagy!

-         Én túlbecsültelek, te lebecsültél… Van biztosítékom…

-         Fátehhel megállítunk!

-         Fáteh…hah… Nevetnem kell! Én aki Kenxet térdre kényszerítettem, s száműztem egy kripta poros falai közé, csak el tudok bánni a tanítványával!

-         Mesteremet senki nem győzte le soha! (kiáltott ingerülten Fáteh)

-         Akkor a mestered hazudott neked! (Memphar kéjes vigyorral arcán előhűzta rettegett kardját)

-         A lélektörő… (Mondta elhülve Ankileii)

-         Pontosan. Aki sebet kap általa annak lelke, engem szolgál majd az örök idők végezetéig. Sohasem lehet szabad! Több száz embert, vámpírt és farkast öltem meg már vele!

-         Nem ijesztesz meg! Csatáim során szinte soha nem kaptam sebet! Most is csak egy szabály van: Nem lehet hibázni. A tökéletes harcos nem fél, s nem bánkódik! Ankileii! Maradj ki ebből, a dicsőség csak az enyém lesz!

Fáteh megpörgette kaszáit, majd feje felett összecsapta őket, szikrákat vetve Memphar felé:

-         Lehet, hogy ez megijeszt pár ifjú korcsot, de nem egy mestert!

Fáteh felugrott, s támadásba lendült. Memphar fejét támadta, de a vén tapasztalt mozdulatokkal hárította ellenfele próbálkozásait. Mortis gyermeke hamarosan megunta Fáteh lendületes hadjáratát, s most Ő vette át szerepét. A lélektörő suhogva, s lángolva lengte körül Fáteh testét, s pár perc alatt már több százszor találkozott kaszáival. Memphar kardját fegyvereivel a földre szorította, majd pofon vágta ellenfelét. A vén mosolyogva törölte le szájáról a vért, majd mérhetetlen erővel kicsapta Fáteh kezéből egyik kaszáját, könyökével fejbe vágta, s így szólt a földre került, vérző vámpírhoz:

-         Pedig mellettem uralkodhattál volna!

-         Tévedtem, mikor elhittem, hogy visszaadod szeretteim életét. Bocsáss meg Ankileii!

Memphar leszúrta Fátehet, s a lélektörő a vámpír lelkét is megszaggatta.

-         Látod Imnilius hasztalan harcolnod. (A vén letörölte kardját, s leköpte a holtat)

-          Sokszor gyűlöltem életem folyamán de ilyen izzón még sohasem!

-         Tudod, hogy én nyernék…

-         Tudom!

Ankileii előkapta kardját, az ég felé tartotta, majd Mempharra mutatott vele:

-         Nem félek tőled! Ha én nem, majd más megbüntet!

-         Ugyan ki? (nevetett az)

-         Valaki olyan, akit az igazság fog felfegyverezni, kinek szívében vérbosszú lángol, s aki a kiválasztott lesz!

-         Bah’talar kultusza… Elavult.

-         Bocsáss meg Dizzy… Szeretlek… (Mondta maga elé halkan az ifjú)

A mester minden gyűlöletével, Mempharnak rohant, s Asteriot falai eltakarták a világ szeme elől a véres jelenetet…