Astariot

            Ankileii egy selyemdíványon tért magához. Mindene sajgott. A fájdalom olyan erővel rágta az ifjú testét, hogy az ismét közel került az ájuláshoz. Idővel erőt vett magán, s ahogy körbenézett felismerte a vének ősi erődítményét: Astariotot, a bevehetetlen kastélyt. A falakat monumentális festmények díszítették, lobogó fáklyák világították meg a sötétséget, s üres páncélok őrizték a bejárati ajtókat. A terem közepén egy kút állott, amiből lángok csaptak fel. Memphar lépett be az ajtón:

-         Hát magadhoz tértél Imnilius?

-         Memphar…

-         Személyesen. Hallom elbántál a farkasokkal. Gratulálok! Mond, sokan odavesztek?

-         Vámpírvér alig öntözte a szűz talajt.

-         Hazudsz. Hosszú életem során rengeteg hazugsággal kellett szembenéznem, s mára már könnyedén felismerem a hamis szót.

-         Mond, miért raboltál el?

-         Felkeltetted az érdeklődésemet. A lehetetlent teljesítetted. Te, Azarik, Kharon, és a cinkos Belaen, mind az utamban álltatok, egyedül ti egyesíthettétek volna az összes vámpírházat ellenünk. Önként mentetek végzetetek felé, még noszogatnom sem kellett benneteket. Egyszerűen félreálltatok. Nem hittem, hogy sikerrel járhattok, de már ez is kevés, hogy megállítsatok…

-         Miért kell ennyi jó harcosnak sírba szállnia? Miért e káosz?

-         Mortis áldozatai. Neki ajánlottam mindőtöket.

-         Mi értelme a hatalomnak, ha mindenkit elpusztítasz? A holtak felett uralkodni, nem dicsőség.

-         Még mindig nem értesz semmit. E világot pusztulásra ítéltem. Nem itt fogok uralkodni, hanem az Ő birodalmában. Hűbérese leszek, s az összes kárhozott vámpír felett enyém lesz a hatalom.

-         Ezt Ő mondta neked?

-         Elég! Nem azért jöttem ide, hogy éretlen kérdéseidre feleljek. Ajánlatom van számodra. Csatlakozz hozzám, és Luciushoz, s legyél a harmadik vén. Az idő kezdete óta mindig hárman voltunk, ha megtörik a sor, minden odavész. Három vén adja vérét, három vén nyitja a kapukat, és három uralkodik. Szükségem van rád.

-         Te sem hiszed, hogy erre igent mondok.

-         Na és atyád lelkéért?

-         Mi?

-         Valatal vár rád. Ha te uralkodsz felette, jól megy majd sora, ellenben ha én vagy Lucius… Csak szenvedés lesz neki az örökkévalóság. Tedd meg érte…

-         Miért kellek neked én? Mi történt testvéreddel Maggoth-al?

-         Nem volt méltó hagyatékára…

-         Megölted.

-         Csatlakozz Ankileii és mentsd meg barátaidat, és családodat az örök tűztől! Nyugalomban szálldoshatnak lelkeik fennhatóságod alatt, s biztonságuk az idők végezetéig garantált.

-         Megmentem őket. De a te halálod által!

Ankileii felpattant, és minden fájdalmát feledve, puszta kézzel Mempharnak rontott, ám mielőtt megüthette volna, a szoba mennyezetéről Árnyékkaszás zuhant alá, s hatalmasat ütött Ankileii hasába.

-         Rosszul döntöttél. Kaszás! Öld meg, engem sürget az idő, az oltár holnapra elkészül.

-         Ezer örömmel végzek vele mester!

Ankileii feltápászkodott, és bizonytalan léptekkel az Árnyék fele indult.

-         Tudod Ankileii ilyen állapotban, nem jelentesz kihívást, és ez fáj nekem.

-         Sajnállak. Talán ha nem vágsz kaszát a gerincembe, meggyűlne velem a bajod.

-         Kötve hiszem, ám lásd becsületem; kardot kapsz, hogy védekezz. Nem tisztem fegyverteleneket átsegíteni a másvilágra.

-         Hamarosan mind oda kerülünk. Te is.

-         De Memphar védelmet nyújt nekem, s továbbra is a jobb keze maradok. Nincs mitől félnem.

-         Nem fog hiányozni ez a világ? A fák, a várak, az erdők? A friss levegő?

-         Hiába próbálkozol, el nem tántoríthatsz.

-         Gondolkozz, milyen lehet a holtak világa örök tüzekkel, és a szenvedők végtelen ordításaival? Ezt akarod?

-         Elég lesz Ankileii! (Árnyék megindult a mester felé dühödten)

-         Csak gondolkozásra bírlak, a vak engedelmesség igája helyett. Memphar világában nincs semmi szép, csak gonoszság, és fájdalom.

Árnyék megpofozta Ankileiit, és a földre rogyónak szegezte kardját.

-         Lám a becsület lovagja, mégis fegyvertelenre támad. (lihegte az ifjú)

-         Álnok szavaid kételyt keltettek bennem, jobb mielőbb végeznem veled.

-         Nem tudom, hogy mi a fontos neked, és mi az amiért meghalnál, de az biztos, hogy Mortis nem adhat neked mást csak könnyeket, és szenvedést! Miért vagy ily elvakult?

-         Már nem tudom, hogy ki vagyok! Nincs miért élnem! Hát nem érted Ankileii? Minden elveszett, amit valaha szerettem.

Árnyék leeresztette kardját, és zokogva összecsuklott.

-         Mindig jöhet új tavasz, még ha a zord tél sűrű hóviharából ki sem látunk.

-         Anyám, húgom, atyám, szerelmem. Halottak. Csak újra látni akarom őket.

-         Eljön annak is az ideje, de ne tetézd szenvedésüket azzal, hogy ilyen urakat szolgálsz. Memphar őrült. Mortis miért osztozna veletek?

-         Mi élesztjük fel, és hívjuk e világra, hogy kebelezze be! Hálás lesz…

-         A hála a gyengék erénye mondja a farkas, nem hiszem, hogy Mortis másként vélekedne.

-         Mit tegyek hát?

-         Segíts megállítani a borzalmakat, vessünk gátat az ártatlanok halálának, s csatlakozz harcunkhoz! Számomra a hála erény, s nem fogyaték.

-         És mi lesz a családommal?

-         Nem való, hogy idő előtt lásd őket. Az élet törvényeit kell követnünk, s ha majd betelik életed, learatnak, mint az érett búzát, s az örökkévalóságban lehetsz együtt velük.

-         Igazat szóltál! A nevem: Fáteh.

-         Örvendek. Számíthatok rád?

-         Meggyőztél. Fiatal korod ellenére bölcs vagy.

-         Meg kell ölnünk Luciust, ő a gyengébb. Nélküle nincs szertartás.

-         Harmadik vén nélkül sincs.

-         Van egy olyan érzésem, hogy találnak majd valakit erre a posztra. Viszont két vént már nem tudnak pótolni, s így időt nyerünk a seregünknek.

-         Sereg… Egyedül elbántam volna mindőtökkel.

-         Ne légy hiú. Sok nemes harcos van köztünk, nem érdemes lebecsülni erőinket.

-         Rendben, irány a déli szárny, Lucius pár órával ezelőtt még szobájában aludt. Próbálj sietni.

-         Megteszem, ami tőlem telik. Az áruló még ma meghal. Minden vámpírért, és áldott halottainkért, vezess Fáteh!