Kenx ébredése

A megtépázott csapat hamarosan kiért az árnyak síkságáról. Azarik elbúcsúzott elátkozott öccsétől, s folytatták útjukat Kenx kriptabirodalma felé.

            Vadul tombolva érkeztek meg az elátkozott farkas lelkek Memphar kastélyához. A kaput betörték, az őröket széttépték, s Warraf, és Broak akadály nélkül beléphetett a trónterembe ahol Memphar, és Lucius már várta őket.

-         Áh a farkas fejedelmek. Már vártunk benneteket!

-         Elég a szépelgésből Memphar! A véretekért jöttünk!

-         Mire ez a nyers stílus Warraf? Hiszen egy a célunk. Te is tudod Broak. Nélkülünk nem lehetnétek most itt.

-         A hála a gyengék erénye! Évtizedeken át szenvedtem az átkozott városban, és most itt a bosszú ideje!

Azzal Warraf nekirontott Mempharnak, ám a vén egyszerűen pofon csapta, s a robosztus farkas a falnak csapódott.

-         Annyira gyűlölöm a primitívséget… Csak nem hitted, hogy elengednélek, ha nem lenne hatalmam felettetek!

Warraf helyre igazította álkapcsát.

-         Lehet, hogy erősebb vagy mint én, de erősebb vagy, mint mi mind?

-         A lélekkristállyal igen. Ez a mágikus kő, amit a kezemben tartok hatalmat ad nekem a kárhozott lelkek, koboldok, és szellemek felett. Amíg nálam van, kárt nem tehettek bennem…

-         És mond mik a terveid velünk? Mert engedelmes akkor sem leszek, ha visszaküldesz Wul-ba!

-         Hidd el egy a célunk. Én önként adok a véremből, ti pedig annyi vámpírt gyilkolhattok, amennyit akartok… Elsőként a vámpírdámákkal kezdjétek.

-         Mondtam, hogy nem engedelmeskedem! (Ordított Warraf)

-         Megint hibát követsz el. Én visszaadhatom teljes lényedet, nem csak szellem leszel, de akkor válsz igazi hús-vér farkassá, amikor csak akarsz. És cserébe csak a vámpírdámák életét, és holttestét kérem. Nos?

-         Ha átversz, meglátjuk, hogy mire megy a lélekkristály a sajátjaiddal szemben, mert elárullak.

-         Senki sem árthat nekem, se most, később meg még így se. Kérlek, kezdjetek gyilkolni, a kastély nyitva áll.

-         Ezer örömmel!

A farkasok üvöltve rohantak végig a kastélyon s már aznap este megölték az összes bentlakót.

            - Biztos vagy benne, hogy Mortis hatalmat ad nekünk?

            - Ne légy ostoba Lucius! Mi mentjük meg, hát persze, hogy kegyeibe fogad.

            - És ha ő is gyengeségnek tartja a hálát?

            - Ő nem farkas. Okosabb, mint te vagy én együttvéve!

            - Ettől tartok…

Ankileii és társai végre megérkeztek Kenx kriptájához. Az egész temetőt emberi hamu fedte, s mindenfele éhes hollók kutatták át a nyitott sírokat. Hátborzongatóan süvített a szél, s a halott lelkek éneke, csak fokozta az ifjabb vámpírok félelmét. Ankileii, és Belaen beléptek Kenx nyughelyére, s elkezdték az ébresztési szertartást. Alexandra önként ajánlta fel vérét a pihenő nagyúrnak. Ahogy az élet nedve lassan végighaladt összeaszott maradványain, szemébe kezdett visszatérni a régi tűz, izmai ismét visszanőttek, szövetei regenerálódtak. Kisvártatva visszanyerte régi mivoltát.

            Kikelvén a koporsóból, egy magas, vékony ősz hajú fiatal képű vámpír fedte fel magát.

-         Üdv néked Kenx, hallgatnak a csillagok. (Mondta Ankileii)

-         Miért bújtak felhők mögé?

-         Megbolygatták a világok egyensúlyát.

-         Holtakat hoznak világunkba ismét?

-         Igen. Az áruló pedig saját vérünk.

-         Tán egy ifjú, kinek kezébe került nagyhatalom?

-         Nem. Nagy, és erős bölcs, ki pusztulást hoz ránk.

-         Memphar lenne, a suhanc?

-         Igen, bölcs Kenx.

-         Mikor legutóbb láttam alakját, alig volt hatszáz éves ifjonc.

-         A segítségedért jöttünk.

-         Tudom. Göröghon veszte óta nem keltettek idegenek álmomból. Bátrak vagytok, hogy idejöttetek, s elkeseredettek, hogy felébresztettetek. Hogy hívnak idegen? Vörös posztód, fekete gallérod, tépett nemesi ruhád mesteri mivoltodról árulkodik.

-         Ankileii Imnilius vagyok. A vérhold család feje.

-         Milyen ifjú, milyen gyermek, milyen tiszta… Az én időmben nem kerültek gyerekek a trónra, sok minden megváltozott. Családodról sem hallottam még.

-         Párszáz éves mindössze.

-         Ha világunkba hozzák holtak világát, elpusztulhat mindkettő. Cselekednünk kell. Követlek benneteket.

A vámpírok kiléptek a kriptából, Kenx csettintett, s az egyik sírból, egy csontváz ló ugrott ki, lassan újranövesztve szöveteit, akárcsak gazdája.

            - Aleha Forcas, aleha baom.

            - Mit mondott? (Kérdezősködött Montana)

            - Nyugalom Forcas, nyugalom barátom. (Felelt Ankileii)

            - Te tudsz óvámpírul?

            - Atyám tanított.

            - Tele vagy meglepetésekkel barátom.

Kenx felpattant fekete paripájára.

-         Indulhatunk magocskák?

-         Lóra harcosok! Utánam! (Kiáltott Ankileii)

Vágta közben Bákes Ankileii mellé került:

-         Mester, Kenx tulajdonképpen kicsoda?

-         A legidősebbek egyike több mint hétezer éves. Erősebb, mint bármelyikünk.

-         Furcsán beszél.

-         Haha… Mert Görög vámpír. Szeret Archaizálni. Annyit mondhatok, hogy látva őt, hétezer év sem tesz teljesen felnőtté. A gyermek mindig bennünk lakozik.

Az ősi vámpírral kiegészülve, Ankileii egyre magabiztosabbá vált, s céltudatosan haladt végzete felé, hogy legyőzze az áruló véneket.

            Az elhagyott kripták között egy magányos árny bolyongott, és követte a lovak nyomát.

-         Nagyszerű. Nem pihennek semmit… Őket viszi a ló, de engem ki fog vinni? Ráadásul Thellában is hagytak nekem pár vámpírvadászt, akik oly elkötelezettek, hogy nem tudják megkülönböztetni a farkast a vérszívótól… Remélem, beérem őket holnapig… Seregemet másik úton küldtem a vénekhez, a sötéthold serege támogat benneteket barátom. Csak ne loholnátok ennyire…

Azzal Scyther ismét futásnak eredt, s fáradtságot nem ismerve követte a még friss nyomokat.

            Az ódon kandallóban pattogott az izzó parázs. A tölgyfatrónon becsukott szemmel vért szürcsölgetett a nagyúr. Egy holló repült be a nyitott ablakon, s a terem közepére szállott.

-         Te vagy az Árnykaszás?

A holló emberi alakot öltött, és letérdelt:

            - Én vagyok Memphar mester. Híreket hoztam.

            - Beszélj.

            - Imnilius, és serege győzelmet arattak a farkasok felett.

            - Hmm… Ez meglepett. Van erő az ifjúban…

            - Van más is.

            - Igen?

            - Tudnak a tervedről. Felénk tartanak.

            - Okosabb, mint hittem… Gondoskodj róla, hogy méltó fogadtatást kapjon a mester.

            - Ezer örömmel.

            - És kaszás!

            - Igen mester?

            - Ankileiit élve hozd el.

A sötét palástos bólintott, majd ismét tollak fedték el testét, s a vaksötét éjben repült, hogy rászabadítsa földöntúli erejét a vámpírtársadalom megmentőire.