Mortis Gyermekei

            A bozótosban dúló csata a végéhez közeledett. A vámpírok tapasztalata, és furfangja oly fegyverek voltak, melyekkel szemben a tömérdek farkas tehetetlenné vált. A vastag, szúrós, olykor mérgező tüskék, és indák között, a farkasemberek hatalmas izmai nehezen mozogtak, a vámpírok kecses alakja viszont könnyedén suhant át minden akadályt leküzdve.

Alexandra bölcsessége, Azarik, és Kharon mérhetetlen ereje, s a hadsereg lelkesedése végül eldöntötték a csata sorsát. A bivalyerős ellenség testi fölényét nem bírta kihasználni az előnytelen terepen, és az ütközet mészárlásba csapott át. Mindenfele farkas hullák hevertek. A leggyengébb vámpírok is halomra gyilkolták a csapdába esett szerencsétleneket. A vámpírhad fölényes győzelmi kiáltásokkal jelezte, hogy hamarosan véget ér az ütközet.

            Ankileii, Dizzy, és Scyther a föld alatt Wul kapuját igyekeztek visszazárni. Mindhárman legyengültek, és nehezen bírták a kitörni készülő átkozott lelkek ostromát, kik percről-percre erősebben lökték kifele a hatalmas vaskaput. Végül elbuktak. Mindannyian hátraestek, és a kitóduló kénes füsttől eszméletüket vesztették. Az átkozottak kiözönlöttek félelmes, és dühödt ordításokat hallatva, megtöltve az ébredő hajnalt haraggal, és bosszúvággyal. Broak és Warraf vezette őket. Amint a felszínre értek Nyugatnak indultak, mancsuk dobogása rázta a földet, s a holtakon átgázolva, azok csontjait zúzták.

            A megmaradt vámpírok végignézték az átkozott sereg újraéledését, és dühöngését. Győzelmük feletti örömüket beárnyékolta, ez a baljós kép. A Napgyilkosokkal megkerestették a föld alatt ragadtakat, és visszatértek a birtokra.

            Ankileii szobájában tért magához. Dizzy, és Azarik virrasztottak mellette.

-         Magához tért! (Ujjongott Dizzy)

-         Mi történt? A csata?

-         Nyugodj meg Ankileii, a csatát megnyertük, s a farkasokat elűztük. Sajnálom, hogy máris új terhet kell nyakadba akasztanom, de Wul kapuja kinyílt. (Mondta Azarik)

-          Akkor elbuktunk… Bocsássatok meg…

-         Felesleges magadat emésztened. Nem tarthattad vissza Őket. A nyakadon a harapás oly mély, hogy az is csoda, hogy egyáltalán életben maradtál. Pihenned kell még, ám mielőtt ismét nyugovóra hajtanád fejed, van valaki, aki látni szeretne.

A szoba ajtaja kinyílt, s Alexandra lépett be rajta. Ankileii ágyához sietett, és megölelték egymást.

            - Húgocskám! Hát te élsz???

            - Csak nem hitted, hogy pár ugató szőrcsomó végezhet velem?!

            - Nem tudom, hogy élted túl a nap égető tekintetét, de borzasztóan örülök!

            - Most magadra hagyunk, pihenj tovább, a többit bízd ránk!

Azzal Azarik, és Alexandra magára hagyta Ankileiit. Dizzy szenvedélyesen megcsókolta, majd Ő is távozott. A vámpír vezérek a ceremónia teremben gyülekeztek.

-         Hogy kerülhettek Broakhoz a kulcsok? (Kiáltott felháborodottan Belaen)

-         Mindannyian tudjuk, hogy ez csak úgy lehetséges, ha Memphart és Luciust megölte. Ők viszont élnek, mert nem értesültünk halálukról! (Beszélt Azarik)

-         Elárultak minket! (Szólt határozottan Kharon)

-         Lehetetlen! A vének? Hisz Ők védenek mindannyinkat! Ennek nincs értelme!

-         Nem lehetetlen Belaen! Atyám még annak idején mesélt, egy titkos társulatról a vámpírok világában. Mortis gyermekeinek nevezik magukat.

-         Sohasem hallottam róluk! (Csodálkozott Bákes)

-         A társaság öregebb, mint hinnétek. Igyekeztek teljes titokban tartani a létezésüket, ám hibáztak. Atyámat Valatalt is meghívták maguk közé, de mikor rájött, hogy mi a valódi céljuk azonnal elhagyta Őket. Ezért kellett meghalnia. Farkasokat béreltek fel, hogy öljék meg. Családunkat megbélyegezték, és rosszindulatú pletykák céltáblájává váltunk, hogy szavahihetőségünket szétzúzzák. Mortis gyermekeinek egyetlen célja van; minden élet kiírtása ezen a földön. Úgy vélik a halál ura Mortis, majd megjutalmazza őket, ha a földet az enyészet fellegvárává alakítják, s akkor majd oly erőt nyernek, mellyel uralkodhatnak a holtak felett.

-         Ez őrület!

-         Ez az igazság Belaen!

-         Én hiszek neked Alexandra. A kulcsokat csak úgy szerezhette meg a farkas vezér, ha összejátszott a vénekkel. Mit tegyünk?

A terem ajtaját kicsapták, s díszes öltözékében Ankileii sietett le a lépcsőn.

            - Harcolunk Kharon! Felszámoljuk Mortis gyermekeinek közösségét, és új véneket választunk!

            - Mi?! Ez eretnekség! (Kiáltott Carlos)

            - Nevezd, aminek akarod gyermek! De ha nem cselekszünk, Mortis ellátogat világunkba! Az átkozottak a vének vérét veszik, oltárt állítanak a vámpír dámák csontjaiból, és megidézik a pusztítás urát.

            - Katonáink fáradtak, sok a sebesült, nem fog menni!

            - Én nem ezt az Azarikot ismertem meg! Nézz csak rám testvér! A nyakamból még mindig csöpög a vér, újaim eltörtek, ám mégis folytatom a küldetésemet, folytatom, amit vállaltam! Felesküdtem, hogy megvédem a véreimet, hogy megvédem fajunkat bármi veszélytől, s ha ez a veszély a véneket jelenti, akkor pusztuljanak!

            Ismét hatalmas vita kerekedett, nehezen tudtak úrrá lenni indulataikon a megfáradt harcosok. Azt azonban mind belátták, hogy valóban gyanúsak a vének. Azarik zárta le a végtelennek tűnő szóáradatot.

-         Ankileiinek igaza volt a farkas haddal kapcsolatban. Igaza van most is. Tudom, hogy nemes a szándék, mi vezérli. Mikor őseink évszázadokon keresztül harcoltak fennmaradásukért, nem tántorodtak el, egy újabb csatától, hanem addig küzdöttek, míg megszilárdították hatalmukat. Ők nem kételkedtek magukban, nekünk sem szabad! Követem a mestert a vének palotájába, hogy megtisztítsam fajunkat az árulóktól.

A tapasztalt vámpír határozottsága új erőt adott a vezéreknek, s mind felesküdtek Ankileiire, és a vérhold család feltétlen védelmére. Az útvonalat már aznap este kidolgozták, s útnak is indultak. Alexandra javaslatára egy remete életet élő vámpírúr; Kenx birtoka felé vették az irányt. Kenx hatalmas varázsló hírében állt, s segítsége nélkülözhetetlen.

            A megfáradt katonák poroszkálva meneteltek tovább, ám csak testük volt fáradt, mert szívükben tovább lángolt a nemes küldetés teljesítésének vágya.

            Scythert eltűnt az ütközet után, ám titokban követte a vámpírhadat nyugat felé, a zord acélfog hegyek ormainak. A gonosz árnya befedte a földeket, s a kiszabadult átkozottak jelenléte megakadályozta a napfelkeltéket. A világ oly sötét volt, mint a legmélyebb tengeri árok feneke, ám a remény fáklyáját maguk előtt hordozók lelkébe nem férkőzhetett be a félelem…