Az Imnilius birtok

Míg a nap ártó sugarai elvonultak Ankileii, és harcosai a Moreg barlang homályában húzták meg magukat. Mindenkit kimerített a hosszú út, Azarik vámpírjain pedig mély gyász ült. Dizzy az ifjú mester ölében pihent, de már kezdett ébredezni, mivel közel volt az alkony. Bákes Shadhoz lépett, és csendesen megszólította:

-         Hogy vagy testvér?

-         Már sokkal jobban. Végre kiszedtem az utolsó metszőfogat is a vállamból.

-         Az a sötétbarna dög alig akart elereszteni…

-         Ne is mond! Én jó ideig nem megyek a bozótosba!

-         Gondolj bele, hősök vagyunk. Tíz farkassal végeztünk pár napja!

-         Szerencsénk volt. A gyilkolásban sosincs semmi hősies.

-         Amíg ember voltál, mivel foglalkoztál? Nagyon komoran állsz a halálhoz…

-         Hát, ha érdekel… Lelkész voltam…

Bákes arcára széles vigyor ült ki, de nem nevetett, tiszteletben tartotta, hogy vannak, akik még alszanak. Így folytatta:

-         Így már minden világos. Erősen őrzöd régi önmagad.

-         Igen. Ember voltam, és ezt sosem feledem.

-         Én már alig emlékszem a régi önmagamra. Most csak az a fontos, hogy időben hazaérjünk a mester birtokára. Emlékszel milyen gyönyörűek a holdfényben nyíló vérrózsák? Na és az a csodás kis patakoktól tarkított erdő? A hajladozó búzakalászokról nem is beszélve! Ha hazaértünk azonnal eszek Carlos véres borjú pörköltjéből. Azt imádom.

-         Neked minden második gondolatod az evés. De hisz alig érzünk ízeket! Miért szeretsz hát ennyire enni?

-         Tudod, pont arról beszéltél, hogy meg kell őriznünk magunkból egy darabot. Hát én ezt őriztem meg.

-         Ez is valami. Nézd, ébredeznek a vámpír nagyurak!

Kharon fenségesen szállt alá, egy magasabb sziklapárkányról, kinyújtóztatta tagjait, és Ankileiihez indult. Dizzy nagyot nyújtózott, megölelte mesterét, majd felpattant. Ahogy hirtelen felállt, furcsa érzés kerítette hatalmába. Forgott vele a világ, és a torkát olyan száraznak érezte, mint egy nap szárította fadarabot. Ankileii habozás nélkül odanyújtotta a lánynak csuklóját, az pedig lágyan rátapadt, és a kis seben keresztül lassan szívni kezdte a bíborvörös vért.

-         Indulhatunk Ankileii?

-         Csak egy pillanat Kharon. Ezt még befejezem.

-         Vigyáznod kéne az erődre! Legyengülhetsz.

-         Hidd el, tudom hol a határ.

-         Én bízom benned. Különben nem követtelek volna idáig.

-         Készítsd fel harcosaidat. Ha a farkas nem hazudott nagy csata áll előttünk.

-         Rendben.

Dizzy abbahagyta a mester vérének szívását, megtörölte a száját, és ismét átkarolta.

-         Olyan jó vagy hozzám! Sajnálom, ha elvettem az erődet.

-         Ugyan már. Hisz alig ittál. Pedig szomjas lehetsz…

-         Nem akarom, hogy miattam bajod essen.

-         Pont ezért az ártatlan, önzetlen, és odaadó szeretetért figyeltem fel rád. Aznap este is sugárzott belőled. Olyan voltál, mint egy árva kis hóvirág, ami a zord téli világban hirdeti, hogy jobbra fordulhat az idő. Ne félts kedves, megvédem magamat, és téged is. Ha birtokomra értünk, enyhítem szomjúságodat.

Dizzy bólintott, és követte a barlang kijárata felé igyekvő többi vámpírt. A kocsik még a nap hevének melegét őrizték magukon. A kocsisok a lovakat a barlang legmélye felé hajtották, az út pedig zökkenőmentes volt Hargos, és Dizzy nagy meglepetésére. A vámpírok lovai ugyanis képesek rövid ideig a levegőben maradni szökellés után, s míg a hintó két lova szökkent, és siklott addig a másik kettő lendületet vett, így a levegőben utazhattak.

            Kisvártatva megérkezett a küldöttség az Imnilius birtokra. Ami viszont ott várta őket, az cseppet sem volt megnyugtató látvány. A háború szikrái elérték a birtokot, s a mester harcosai utolsó vérig védték kastélyukat. Ankileii fegyverbe szólított mindenkit a tomboló farkasok ellen. A felmentőcsapat tapasztalt harcosai nagy segítséget nyújtottak a már fáradt, s fásult katonáknak. Kharon, és Shad ezüstpengéje csak úgy szórta a szikrákat, s amerre jártak vérözönt hagytak maguk után. Hargos sem ült tétlenül fegyvert kapott az egyik várszolgától, s véneket meghazudtoló bátorsággal küzdött a támadók özöne ellen. Ankileii puszta kézzel törte ki az útjába kerülő farkasok nyakát, majd mikor túl sok támadt rá egyszerre, elővillantotta kardját, s egy elegáns vágással átlökte támadóit az árnyvilágba. Dizzy is harcolni akart, de a többiek nem engedték, mivel még tapasztalatlan volt. Hála az átlagon felüli agressziónak, és vérengzésnek a vámpírok hamar megfordították a csata mérlegét, s megfutamították a farkas sereget. Bákes ezüstnyilai a menekülőknek sem kegyelmeztek.

            A kastély legmagasabb tornyában, még nem ért véget a csata. Ronggyá tépett ruháiban, ezer sebből vérzett az ifjú mester húga: Alexandra. Ellenfele fekete szőrén patakokban csurgott az élet nedve, vörös szemeiből a könyörtelen, és pusztító gyűlölet sugárzott.

            - Add fel vámpír! Engedd le a kardod, és megígérem, hogy gyors leszek!

            - A bátyám hazatért és szétverte szánalmas seregedet. Vesztettél, s ha megölsz, évekig kínoz majd börtöne fenekén!

            - Botor dolog azt hinned, hogy ez valóban a seregünk volt. Ez csupán egy felderítő zászlóalj fosztogató körútja. Szívesen végeznék veled, de igazad van! Túlerőben vagytok. És most távozok, de még találkozunk!

Azzal a farkasember letörte a vérhold család kitűzött zászlaját, s a mélybe vetette magát. Miközben zuhant, a kiálló párkányokra esett, majd mikor leért, a bozótos felé iramodott. Bákes még utána lőtt, de elhibázta a célt. A túlélők köszöntötték a hazatért Ankileii-t, s míg a szolgálók a romokat s a tetemeket takarították, a vámpírok a ceremónia teremben gyülekeztek, hogy megvitassák a teendőket.

             Azarik bágyadtan nyitotta ki szemét, s időbe telt, míg újra ki tudta venni a körülötte elterülő világ körvonalait. Egy kis barlangban volt. A kijáratnál egy szürke férfi igyekezett kihúzni magából a vámpírúr kardját. Azarik tudta, hogy ha a farkas előbb kelt fel, mint ő, akkor végezhetett volna vele. Odament hozzá, de csak megközelíteni bírta, mivel Scyther már a napon ült. Hangos nyögések közepette szólt a vámpírhoz:

-         Felkeltél te hétalvó? Azt hittem már örökké aludni fogsz!

-         Mégis mi történt? Miért nem öltél meg?

-         Nos, csupán annak köszönheted életed, hogy úgy két perce ébredtem fel, és fontosabbnak tartottam, hogy kihúzzam ezt a rusnya kardot magamból, minthogy a te testedet marcangoljam…

-         Áh, vagy úgy…

-         Amúgy sem akarlak megölni, csak képtelen vagy felfogni!

-         A farkas, az farkas marad, álnok, és sunyi. Nem bízhatok benned.

-         Oh, mert a vámpírok a becsületességükről híresek…

-         Hát, ha tudni akarod, én igenis becsületes voltam egész életemben! Folt nem eshet hírnevemen! Tizenkét generációnak adtam már életet, s családom büszkélkedhet a második legerősebb sereggel e vidékeken. A hydravölgyi légió híre messze földön félelmet kelt.

-         Mennyire odavagy magadtól… Ha szerényebb lennél, még jobban kedvelnélek!

-         Ez azért már mégis több a soknál! Hogy mered?

-         Kérlek Azarik! Most sokkal nagyobb dolgok forognak kockán, mint az én vagy a te életed. A fajodat tőstül akarják megsemmisíteni, és ha ez bekövetkezik, az emberek világának is leáldozik.

-         Te aztán megérinted a vámpír szívét szavaiddal…

-         Felesleges gúnyolódnod, inkább segíts kihúzni ezt a kardot! De előbb kössünk egyességet. Én elviszlek az Imnilius birtokra, te pedig nem villogtatod a pengédet, és azt a nemesi kék véredet. Megegyeztünk?

-         Van más választásom?

-         Nem nagyon.

-         Sajnos bele kell, hogy menjek ebbe a nevetséges alkuba, mivel nem tudom merre van Ankileii birtoka. De ha kelepcébe csalsz, téged öllek meg elsőként.

-         Rendben. Most segítenél?

Azzal Scyther behúzódott a homályba, Azarik pedig könnyedén kirántotta pengéjét a férfiből. Az hatalmasat ordított, majd megpihent. Alkonyatig nem is szóltak egymáshoz. Akkor aztán a szürke átváltozott, s így szólt:

-         Kövess!

-         Egyszerűbb lenne, ha rád ülhetnék… (mondta csípősen Azarik)

-         Ne is álmodj róla vérszívó! Vagy tán nem tudsz követni egy „veszett dögöt?”

-         Haha… Régen nevettem, ez jól esett. Indulj farkas!

Azzal Scyther mászni kezdett a meredek sziklafalon, Azarik addig egyszerűen felrepült. A farkas morogva mászott tovább, és lihegve ért fel. A vámpírúr gúnyosan ásított a tetőn. A baráti ellenségek megindultak Ankileii birtoka felé, hogy segítséget nyújtsanak a vérhold családnak. Útjukat csak a pislákoló csillagok fénye követte…